a

CSOPORTOK ÉS KAPCSOLATTARTÓK

– A JEKA min. 15 főből álló csoportok részére szervez utakat, tehát egyéni turistáknak nem. Fontos, hogy a csoport tagjai ismerjék egymást az iskolából, ifjúsági, egyházi szervezetből, cserkészetből, sportklubból, mûvészeti együttesből stb. Más közösségeket is szívesen látunk, amennyiben céljaiknak megfelel a JEKA ajánlata. Ilyen csoportok lehetnek pl. turisták, hegymászók, környezetvédők, vita- vagy meditációs klubok tagjai. Felnőtt csoportok (baráti társaságok) jelentkezését csak abban az esetben tudjuk elfogadni, amennyiben a csoport összes tagja a kapcsolattartó személytől minden információt megkapott és elfogadja a szálláshely adta feltételeket (többágyas, emeletes ágyas szobák, közös tisztálkodóhelyek, közös főzés). Az egyes csoportok a JEKA munkatársainak segítségével és tanácsaival maguk állítják össze részletes programjukat.

– Fontos, hogy a csoportnak olyan vezetője, képviselője legyen, aki képes irányítani és a nap 24 órájában felelősséget vállal a csoportért. Olyan személynek kell lennie, akiben a többiek megbíznak, így nevükben utazási szerződést köthet, pénzt beszedhet és továbbíthat és az utazásukkal kapcsolatos szolgáltatásokat Magyarországon engedéllyel rendelkező utazásszervezőkön keresztül megrendelheti – tehát jogosult eljárni a csoport nevében, mint csoportvezető. Rendelkeznie kell a csoport összetartásához és irányításához szükséges tekintéllyel.

– A CSOPORTVEZETŐ UTAZÁSSZERVEZőI ÉS UTAZÁSI ÜGYNÖKI TEVÉKENYSÉGET NEM FOLYTATHAT!

 

MIT TARTALMAZ AZ ÁR:

Dunakanyari szállásaink esetében:

  • elhelyezést külön házban
  • takarót, párnát (DE lepedőt, ágyneműhuzatot, törülközőt hozni kell, azt nem tudunk biztosítani)
  • felszerelt konyhát, konyhahasználati, főzési lehetőséget (DE konyharuhát, fűszereket, élelmiszert nem biztosítunk)
  • JEKA információs szolgálatot
  • ingyenes helyeket 1:10

 

Külföldi szállásaink esetében (kivéve Székelyföld):

  • elhelyezést külön házban
  • takarót, párnát (DE lepedőt, ágyneműhuzatot, törülközőt hozni kell, azt nem  tudunk biztosítani)
  • alapanyagokat napi háromszori étkezéshez - a külföldi szállások legtöbb esetben csak az étkezésekhez szükséges alapanyagokkal együtt vehetők igénybe.
  • információs szolgálatot és a JEKA szervezési költségeit
  • a JEKA helyi képviseletének szolgálatát (kivéve Ausztria - Schladming)
  • részletes információs füzetet
  • ingyenes helyeket 1:10

Székelyföldön félpanziós ellátással kínálunk szállásokat (panziókat, magán szálláshelyeket). Az ár - a félpanzión kívül - magyarországi információs szolgálatunkat és ingyenes helyeket (1:10) tartalmaz.

 

 AZ ÁR EGYIK ESETBEN SEM TARTALMAZZA:

  • helyi turistaadót (összege országonként változó, a helyszínen fizetendő)
  • idegenvezetőt (kérésre - felár megfizetése mellett - tudunk biztosítani)
  • belépőket

Külföldi szálláshelyeink esetében (kivéve Románia) a takarítási költséget sem tartalmazza az ár. A csoportnak a házat kitakarítva, rendben kell átadni a JEKA helyi munkatársainak. 

 

JEKA SZÁLLÁSHELY

Minden csoportot saját külön házban szállásolunk el. E házak vonzó vidéki környezetben találhatók, legtöbbjük jellegzetes helyi stílusban épült. A hálószobák, hálótermek 4,6,8 vagy akár 12 ágyasak, emeletes ágyakkal, matraccal.  Egyes házak Franciaországban sátrakkal egészülnek ki – keménypadlóval, emeletes ágyakkal, elektromos árammal. Néhány faházban Adelbodenben úgynevezett „big bed”-eket találnak, ezek óriás-matracok 8-10 fő részére. A tisztálkodási és egészségügyi berendezések (kézmosók, WC-k és zuhanyzók) a csoport létszámának megfelelő számban állnak rendelkezésre (10:1). Valamennyi ház be van bútorozva és föl van szerelve minden szükséges eszközzel (evőeszközök, tányérok, csészék...). A csoport tagjai maguk készítik el ételeiket. Minthogy a házakban személyzet nincs, a csoport tagjai végzik a mosogatást is és tartják tisztán a házat. A konyhákban hûtőszekrények és fagyasztók állnak a csoport rendelkezésére, a részvételi díj tartalmazza az elfogyasztott elektromos áram és gáz árát. Mindenkinek magának kell ágynemûről (hálózsákról) és törülközőről gondoskodnia.

 

JEKA ELLÁTÁS KÜLFÖLDÖN

Mivel a csoportok maguk főznek, minden házban található egy, a házban elhelyezett csoport létszámának megfelelően felszerelt konyha. A JEKA munkatársai házhoz szállítják a megadott menü alapján, a napi háromszori (két hideg, egy meleg) étkezéshez szükséges, kiváló minőségû élelmiszereket. Az egész napos kirándulásra menő csoportok könnyen összeállíthatják hideg csomagjukat, s a hazaútra készítendő úti csomaghoz is biztosítjuk a szükséges alapanyagokat. Ez a lehetőség minden országban fennáll, de Lechtalban és Franciaországban extra szolgáltatást is nyújtunk. A legtöbb főételt, melyek tökéletesen elő vannak készítve és Önök mélyhûtve kapják meg, csak fel kell melegíteniük, ezáltal időt takaríthatnak meg. Javasoljuk, hozzák magukkal a megszokott otthoni ízek előállításához szükséges jellegzetes fûszereket. Tapasztalataink szerint nagyon hasznos, ha a csoporttal utazik valaki, akinek van gyakorlata abban, hogyan kell sok emberre főzni, hogyan kell irányítani a sok "kuktát". Minden csoportnak magának kell gondoskodnia terítőről, konyharuháról és gyufáról.

 

JEKA KÉPVISELET

A JEKA magyarországi munkatársai bármikor készségesen segítenek az utazás előkészítésében, megszervezésében, a ház lefoglalásában, a jelentkezéssel kapcsolatos adminisztrációban, valamint az utazás egész időtartama alatt. Emellett, minden úti célnál (kivéve Ausztria-Schladming és Erdély) van egy helyi JEKA iroda, mely a magyarországi JEKA utazási irodához hasonlóan szintén napi 24 órás telefonügyeletet tart. Az üdülés majdnem minden másnapján meglátogatja Önöket a JEKA (valamely nyugati nyelvet - német, angol, francia - beszélő) munkatársa, hogy tanácsokkal és információkkal szolgáljon a kirándulások és programok szervezéséhez, a más csoportokkal való kapcsolatteremtéshez, s minden módon segítse a csoportot abban, hogy az üdülést a lehető legjobban kihasználja. Elő- és utószezonban a JEKA képviselőjeként általában egy helyi lakos áll a rendelkezésükre - ő látogatja meg a csoportot és ő szállítja az élelmiszereket is a házba. Elő- és utószezonban ezért a JEKA szolgálat kevésbé intenzív és a programlehetőségek kínálata sem olyan bőséges, mint a nyári időben.

 

INGYENES HELYEK, KEDVEZMÉNYEK a KÜLFÖLDI JEKA HELYSZÍNEKEN

A dunakanyari házakra vonatkozó kedvezményeket a kiválasztott ház oldalán olvashatják.

Minden 10 teljes részvételi díjat fizető utazó után egy kísérő részvétele ingyenes, azaz a 15-dik (a min. csoportlétszám 15 fő), 22-dik, 33-dik, 44-dik... résztvevő szállása és ellátása ingyenes. Például egy 31 fős csoportból 2, egy 44 fős csoportból 4 kísérő szállása és ellátása ingyenes.

2 évesnél kisebb gyerekek ingyen utaznak.

Minden 20 teljes részvételi díjat fizető utas után 1 buszvezető (kizárólag buszvezető) étkezése és szállása ingyenes.

Egy 43 vagy ennél több fős csoport esetén +2 kísérő ingyen utazhat.

A saját autóbusszal utazó csoportoknál a kísérők és gyerekek kedvezményei nem vonatkoznak az autóbusz költségére.

Az ingyenes férőhelyeket a csoportvezető(k), részcsoportvezető(k), buszvezető(k), idegenvezető, szakács ill. a csoporttal kapcsolatos egyéb technikai feladatot ellátó személyek között kell elosztani. A szerződő fél köteles megjelölni az utaslistán azokat a személyeket, akik az ingyenes helyeket kapták. Ha az ingyenes helyeket nem egy-egy fő kapta meg, kérjük, hogy a kedvezmény elosztásának módját jelezzék irodánknak.

 

SZÜKSÉGES, AZ UTAZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

Biztosítás : az ár nem tartalmaz sem útlemondási-, sem utasbiztosítást. Az orvosi kezelés és szükség esetén hazaszállítás költségeit fedező utasbiztosítás, valamint az útlemondási biztosítás megkötése minden csoport számára feltétlenül ajánlott, az OEP-nél ingyenesen igényelhető Európai Egészségbiztosítási Kártya ellenére. Az ár nem tartalmazza a biztosítást. A JEKA Hungária Utazási Iroda a biztosítás hiányában meg nem térülő károkért felelősséget nem vállal. Irodánkban a Groupama-Garancia Biztosító Zrt. utasbiztosítási szerződése köthető.

 

Egészségügyi információk:TIPP! A csoportvezető kérjen minden csoporttagtól egy névvel ellátott, lezárt borítékot a szükséges, életmentő adatokkal (egészségügyi állapot, allergia, gyógyszerérzékenység, rendszeresen szedett gyógyszerek, betegség stb.), melyet csak veszély esetén bontsanak ki. Amennyiben nem volt rá szükség, az út végén mindenkinek adják vissza a lezárt borítékot.

 

Útlevél, vízum, személyi ig.: Minden résztvevő ill. törvényes képviselő saját ill. az általa képviselt kiskorú személy útlevelének (vagy személyi ig.) és szükség esetén vízumának beszerzéséért és annak érvényességéért felelős. A JEKA Hungária Utazási Iroda az ebből eredő károkért nem vállal felelősséget.

 

UTAZÁS – „JEKA” BUSZT VÁLASZTOTT CSOPORTOKNÁL

A JEKA nemzetközi engedéllyel rendelkező, jó minőségû, légkondicionált távolsági autóbuszokat biztosít csoportjainak.

Az autóbusz a turnus ideje alatt minden esetben a helyszínen marad. A részvételi díj magában foglalja a sofőr(ök) étkezési és szállásköltségeit és napi 100 km-t helyszíni kirándulásokra (az ki- és hazautazás napjaira nem vonatkozik a 100 km). A sofőrök a csoporttal laknak és étkeznek. Az odaútra mindenkinek gondoskodnia kell élelemről. A hazaútra a JEKA fejenként egy úti csomagról (lsd. menü) gondoskodik.

 

EGYÉB INFORMÁCIÓK

A JEKA képviselője igény esetén szívesen meglátogatja a csoport vezetőjét, a csoportot ill. felkérhető szülői est megtartására is, ahol lehetőség nyílhat további felvilágosításra, a JEKA programokkal kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolására.

 

Információs füzet vezetőknek, melyben az adatokat évente frissítjük. A "kézikönyvben" minden, a választott helyszín programjaival, kirándulásaival és helyi tudnivalóival kapcsolatos információ megtalálható. A füzetet néhány héttel az indulás előtt postázzuk a csoportvezetőnek.

 

Ha további információra van szüksége, szeretné, ha a JEKA képviselője személyesen is meglátogatná, kérjük, jelezze irodánknak.

 

JEKA Hungária Utazási Iroda

2025 Visegrád, Fő u. 30.

Tel.: (1) 331-4077, Tel, fax: (26) 397-252

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

ÁLTALÁNOS UTAZÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2016/2017                                                                     

1.

A JEKA Diáktáborok Hungária Kft. (továbbiakban Iroda) által szervezett külföldi utazásokra a Polgári Törvénykönyv 415-416. §-a, az utazási szerződésekről szóló 281/2008. (XI.28.) Korm.rendelet rendelkezései, illetőleg a jelen szerződési feltételekben és az Iroda egyéb írásos tájékoztató anyagaiban foglaltak az irányadók. Az utazási szerződés részeit a jelen általános szerződési feltételekben leírtak, valamint a csoportot képviselő személynek átadott egyéb írásos tájékoztató anyagok képezik.

2.

Az utazási szerződést az utasok és az iroda között a hivatkozott jogszabályok és feltételek szerint írásban kell megkötni. A szerződés szoros és elválaszthatatlan mellékletét képezik az utas rendelkezésére bocsátott általános szerződési feltételek, valamint a szerződéssel összefüggésben az Iroda által az utas részére átadott egyéb dokumentumok. Amennyiben az Iroda az utas jelentkezését csak opciósan tudja elfogadni, az utazási szerződés csak akkor jön létre, amikor az Iroda az utast jelentkezése végleges elfogadásáról értesíti és az utas jelentkezését a foglalási díj befizetésével a megadott határidőig megerősíti. Ha az utas nem személyesen jár el (jelentkezés, előleg, befizetés, stb.), megbízottja jogosult helyette és nevében eljárni az utazási szerződés létrehozásakor. Amennyiben az eljáró személy (megbízott) az utas (megbízó) és közte létrejött jogviszonyt az Iroda felé szabályszerű - teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt - meghatalmazással igazolja, az utazási szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek alanyává a megbízó (utas) válik. A megbízott köteles minden, az utazási szerződéssel kapcsolatos birtokába jutott okiratot, tájékoztatót (pl.: általános szerződési feltételek) a megbízónak (utasnak) haladéktalanul átadni. Amennyiben az eljáró személy meghatalmazást nem csatol, az esetleges jogosulatlan megbízás ügyviteléből fakadó, az Irodát ért, illetve annak oldalán felmerült károkért és költségekért az eljáró személy teljes anyagi felelősséggel tartozik.

Online megrendelés esetén az utas megrendelése elküldésével elfogadta az Iroda utazási feltételeit. Ebben az esetben az utazási szerződés akkor jön létre, ha az utas az utazási feltételek szerinti díjat átutalta és az megérkezett Irodánk bankszámlájára. Online megrendelés esetén szerződéskötésnek minősül az is, ha az utas visszaigazolásunk alapján az esedékes díjat befizette, de a kiküldött utazási szerződést aláírva nem juttatta vissza az Irodának (szerződéskötésre utaló magatartás!).

3.

A részvételi díj a kiválasztott utazáshoz meghirdetett szolgáltatások (szállás, ellátás, esetleg utazás, egyéb szolgáltatások, stb.) díját, az Iroda szervezési költségeit, valamint esetenként az általános forgalmi adót foglalja magában. Egyes utaknál a helyszínen az utasnak további költségeket kell megfizetni (pl. üdülőhelyi díj). Az Iroda az erre vonatkozó információkat az adott ország információs füzetében teszi közzé.

Az Iroda az utazási szolgáltatásról számlát állít ki. Az ÁFA törvény előírásai szerint 2010. január 1-jétől nem csak természetes személy lehet utas, mint az utazásszervezői szolgáltatás megrendelője. Nem természetes személy esetében azonban nyilatkoznia kell arról, hogy nem adóalanyként vagy nem adóalanyi minőségében, illetve egyéb esetekben saját nevére és javára veszi igénybe, nem értékesíti tovább, vagyis végfelhasználóként rendelte meg a szolgáltatást.  Amennyiben az utazást megrendelő (pld. céges utazás vagy harmadik személy) nem nyilatkozik hitelt érdemlően (cégkivonat, aláírási címpéldány, meghatalmazott esetében hiteles meghatalmazás becsatolásával) a fentiekről, úgy az utazási szolgáltatás díjára az ÁFA Tv. előírásai alapján + 27 % ÁFA-t számolunk fel, melyet az arra jogosultak visszaigényelhetnek. (Nyilatkozatot lsd. az utazási szerződésben!)

4.

a) Bel- vagy külföldi hatósági árváltozás, a fuvardíj, valamint a devizaárfolyam megváltozása miatt az Iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal a részvételi díjat fölemelheti. Ha a díj emelkedésének mértéke meghaladja a 8 %-ot, az utas az erről kapott értesítéstől számított 72 órán belül írásban tett nyilatkozattal elállhat a szerződéstől, és az Iroda a befizetett összeget teljes egészében visszafizeti.

b) Az Iroda a közzétett részvételi díjakat 315,-Ft/EUR OTP deviza eladási árfolyamig garantálja.

c) Az utas írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől abban az esetben is, ha az Iroda az utazási szerződésben foglaltakat lényegesen módosítani kívánja.

Amennyiben az utas nem nyilatkozik, az Iroda ezt úgy értelmezi, hogy az utas elfogadta a megváltozott részvételi díjat és vállalja a különbözeti összeg megfizetését (ráutaló magatartás).

5.

a. Helyfoglalás

Küldjék el e-mailen, levélben vagy diktálják be telefonon igényüket, megadva a kiválasztott helyszínt, időpontot, csoport nevét, a szerződő fél (kapcsolattartó) nevét és telefonszámát, valamint a csoport tervezett létszámát. A beérkezett jelentkezésre az Iroda – a JEKA Brüsszellel egyeztetve – visszaigazolja jelentkezése elfogadását és postai vagy e-mail útján elküldi Önnek a szerződést. Amennyiben nem tudja elfogadni a jelentkezést, egy másik időpontot és/vagy helyszínt fog Önnek felajánlani.  A min. csoportlétszám fűtési idényben 20 fő, fűtés nélküli idényben 15 fő.

Helyfoglalásukat maximum 7 hétig (Svájc, Horvátország, Románia és Szlovákia esetében max. 4 hétig), de legkésőbb 4 héttel az indulás előttig tudjuk fenntartani. Ez alatt az idő alatt van lehetőség a fejenként 13.500 Ft-os vagy 27.000 Ft-os előleg összegyűjtésére. Amennyiben 7 ill. 4 héten belül nem kerül sor a szerződés megkötésére és az első előleg befizetésére, az Iroda nem tudja tovább fenntartani Önöknek a helyet, a jelentkezést semmisnek tekinti.

b. Helyfoglalás megerősítése (szerződéskötés)

Az ideiglenes jelentkezés 7 ill. 4 hetes időszakának végéig kérjük, hogy küldjék vissza Irodánknak a 2 példányban kitöltött és a szerződő fél által aláírt szerződést, a szerződés 1. számú mellékletét (kitöltve, aláíratva az utasokkal vagy törvényes képviselőikkel), (az intézmény vezetőjének nyilatkozatát) és fizessék be az első előleget. Ennek megtörténte után az Iroda képviselőjének aláírásával hitelesített szerződést visszaküldjük, mellyel jelentkezésük automatikusan véglegessé válik. Amennyiben az 1. sz. mellékletet nem tudják minden utassal aláírattatni, úgy kérjük, ezt legkésőbb 2 héttel az utazás előtt megküldeni szíveskedjenek. Abban az esetben, ha a helyfoglalás az indulás előtti egy hónapon belül történt, a szerződéskötésnek és az előleg befizetésének egy héten belül meg kell történnie. A szerződő fél a szerződés aláírásával vállalja a felelősséget, hogy a csoport összes tagjával (18 éves kor alattiaknál szülő/nevelő) az általános szerződési feltételeket és az utazási szerződést ismerteti és az utazási szerződést (lsd 1. sz. melléklet) aláírattatja.

c, Külön szabályozás svájci, szlovákiai, romániai és horvátországi helyszíneinket illetően

A helyfoglalás – előfoglalás időszaka Svájc, Horvátország, Románia és Szlovákia esetében maximálisan 4 hét, függetlenül attól, hogy a csoport választott-e konkrét házat vagy sem. Konkrét ház választása esetén sem tudjuk a házat garantálni, amíg a csoport az előleget nem fizeti be. Az előleg befizetése után az Iroda visszaigazolja a kért házat. Amennyiben a kért házat az Iroda már nem tudja visszaigazolni, másik házat ajánl fel. A csoport 5 napon belül dönthet, hogy elfogadja-e a felajánlott szálláslehetőséget vagy eláll az utazástól. Amennyiben eláll az utazástól, a befizetett előleget visszatérítjük.

d. Befizetések

- Az első előleget (külföldi partnereinkkel kötött szigorú szerződés alapján), amely 13.500 Ft ill. Horvátországba és Svájcba utazóknak 27.000 Ft fejenként, az ideiglenes jelentkezés végéig, azaz a jelentkezéstől számított 7 ill. 4 héten belül kell a JEKA Hungária Utazási Iroda (JEKA Diáktáborok Hungária Kft.) számlájára (OTP Bank Nyrt. - 1061 Budapest, Andrássy út 6.-11706023-20002224-00000000), az aktuális csoportlétszámnak megfelelően befizetni. Ez azt jelenti, hogy a csoportvezető annyi fő részére fizet előleget, ahányan nála is befizettek és a feltételeket aláírásukkal elfogadták. (Pl. ha az első jelentkezéskor 48 főt jelentett le az irodának, de a megadott 7 ill. 4 héten belül csak 30 fő fizetett Önnek előleget, akkor Ön is csak 30 főre véglegesítse jelentkezését.) Brüsszeli központunk fenntartja magának a jogot, hogy visszamondja a helyfoglalást, amennyiben a csoport létszáma a helyfoglaláshoz képest a felére (vagy még kevesebbre) csökken.

- A végösszeget legkésőbb 31 nappal az indulás előtt kell kiegyenlíteni, kivéve, ha az Iroda és külföldi közreműködője közt létrejött szerződés ennél szigorúbb kötelezettséget ír elő.

Amennyiben ezen időpontig az utas nem egyenlíti ki a teljes részvételi díjat, az Iroda a szerződéstől külön értesítés nélkül elállhat, s azt tárgytalannak tekintheti. Az utas ez esetben köteles viselni a 6. pontban foglalt következményeket. Az Iroda nem köteles az utas figyelmét a hátralék kifizetésére külön felhívni, a hátralék kiegyenlítésének elmulasztása esetén jogában áll a megrendelést törölni, mely a megkötött szerződésnek utas által való elállással egyenértékű megszűnését eredményezi. Így a lemondási feltételek érvényesítésével az Iroda az utastól követelheti felmerült kára megtérítését.

- Ha a jelentkezés az utazást megelőző 31. napon belül történik, akkor a részvételi díj 100%-át kell megfizetni.

6.

Amennyiben az utas nem az Utazási Feltételek 4. pontjában foglaltak miatt áll el az utazási szerződéstől, úgy az Iroda az addig felmerült költségeinek megtérítését követelheti az alábbiak szerint:

minden JEKA helyszín (kivéve Svájc és Horvátország):

a) ha az utas az előleg befizetése utáni 42 nap és az utazást megelőző 30. naptári nap között mondja le az utazást, akkor a részvételi díj előlegeként befizetett összegből 13.500 Ft-ot elveszít (az Iroda külföldi közreműködője által előírt szigorú fizetési kötelezettség alapján megfizetendő költségként).

b) ha az utas az utazás megkezdése előtti 29. és 8. naptári nap között áll el a szerződéstől, bánatpénz jogcímén köteles megfizetni a részvételi díj 60 %-át (de min. 13.500 Ft-ot).

c, az utazást megelőző 7. naptári napon vagy ezen belül a lemondási díj 100% (utazásból való kizárás, meg nem jelenés esetén is)

Svájc és Horvátország esetén:

a) ha az utas az előleg befizetésétől számítva és az utazást megelőző 30. naptári nap között mondja le az utazást, akkor a részvételi díj előlegeként befizetett összeget, azaz 27.000 Ft-ot elveszíti (az Iroda külföldi közreműködője által előírt szigorú fizetési kötelezettség alapján megfizetendő költségként).

b) ha az utas az utazás megkezdése előtti 29. és 8. naptári nap között áll el a szerződéstől, bánatpénz jogcímén köteles megfizetni a részvételi díj 60 %-át (min. 27.000 Ft-ot).

c, az utazást megelőző 7. naptári napon vagy ezen belül a lemondási díj 100% (utazásból való kizárás, meg nem jelenés esetén is)

7.

JEKA busszal történő utazás esetén ill. tranzitszállást igénybe vevő utak esetén:

a) ha az utas az előleg befizetése után és az utazást megelőző 30. naptári nap között mondja le az utazást, akkor a részvételi díj előlegeként befizetett összegből helyszíntől függően, a JEKA szálláshelyre vonatkozóan,  a fentiek szerinti összeget veszíti el (az iroda külföldi közreműködője által előírt szigorú fizetési kötelezettség alapján megfizetendő költségként). Tranzitszállás esetén is az adott külföldi partner által előírt feltételek szabják meg a fizetési kötelezettséget és a bánatpénz összegét.

b) ha az utas az utazás megkezdése előtti 29. és 14. naptári napok között áll el a szerződéstől, bánatpénz jogcímén köteles megfizetni a részvételi díj 80 %-át (min. 30.000 Ft-ot).

c, ha az utas az indulást megelőző 13. naptári napon vagy ezen belül mond le, illetve (lemondás nélkül) nem vesz részt az utazáson, úgy bánatpénz jogcímén köteles a részvételi díj 100 %-át megfizetni.

A teljes részvételi díjhoz hozzászámítandók a megrendelt fakultatív szolgáltatások (síbérlet, belépők stb.) díjai is.

8. A bánatpénz megállapításánál a határidőbe a lemondás napja beleszámít, de az utazás első napja nem. A bánatpénz díját az utazási iroda jogosult levonni az utas által befizetett részvételi díj összegéből. A fennmaradó részvételi díjat az utazási iroda az elállástól számított 8 napon belül visszafizeti.

9.

Csoportlétszám változást minden esetben írásban kell az irodához eljuttatni. Csoportlétszám növekedése esetén az új csoporttagok befizetésének összege mindig megegyezik a többi tag által már befizetett összeggel. Csoportlétszám növelésére max. 1 héttel az indulás előtt van még lehetőség abban az esetben, ha a JEKA Brüssel el tudja fogadni az új jelentkezéseket. Amennyiben a létszám az indulás előtti 1 héten belül is növekszik, az Iroda nem vállal felelősséget a helyszíni kellemetlenségekért.

Kérjük, hogy a csoportlétszám módosítására a szerződésben mellékelt nyomtatványt használják.

Svájcban a létszámmódosítás lehetősége igen korlátozott, a feltételek szigorúbbak lehetnek.

10.

A helyi JEKA képviselő a csoportvezetővel együtt kitölt és aláír egy nyomtatványt a tényleges csoportlétszámról. A végszámla elkészítésénél ezt a nyomtatványt vesszük figyelembe, amennyiben eltérés van a már befizetett összeg és a tényleges (bejelentett) csoportlétszám után fizetendő összeg között.

Kérjük, hogy ezt a nyomtatványt nagyon figyelmesen és pontosan töltsék ki!

11.

Lehetőség van arra, hogy Önök válasszák ki a számukra megfelelő JEKA házat, amennyiben a létszámuk eléri a választott ház minimum kapacitását. A minimum létszám alatti csoportok akkor sem foglalhatják le a házat, ha pótdíjat fizetnének.

Előfoglalás

Ház kérhető az előfoglalásnál vagy bármikor utána, ha az épület még szabad és elérik a minimum létszámot.

A csoport által kért házat a JEKA Brüsszel visszaigazolja, ha szabad. A házakat jelentkezési sorrendben lehet lefoglalni a minimum létszámmal – de előfordulhat, hogy számításba vesznek más körülményeket is.

Bármely okból bekövetkezett meghosszabbodott előfoglalás (eltelt a 7 ill. 4 hét) esetén vagy amennyiben az előleg befizetése kevesebb főre történik, mint a minimum létszám, a csoport elveszíti a házválasztási jogát.

A konkrétan igényelt házakat az alábbiak szerint igazolják vissza:

·         elő- és utószezon: a foglalással együtt visszaigazolják a házat is

·         nyári szezon: a házkéréseket 2017. február 1-je után tudják megerősíteni

·         Svájc-Adelboden, Románia: a konkrét házfoglalást csak az előleg befizetése után tudják megerősíteni

Házat igényelt csoportok minimális létszám alá csökkenése

mindazon nyári csoportoknak, akik házat választottak és akiknek a létszáma május 1-je után (vagy a többi csoportnál az indulás előtti 8 héten belül) lecsökken a minimum alá, a megtérítendő költségeken és a bánatpénzen felül a minimum létszám alatti létszám után +900 Ft/fő/éj díjat kell fizetniük. Ebben az esetben a csoport a kért házat is elveszíti.

Május 1-je előtt (vagy az indulás előtt több mint 8 héttel) nem kell a +900 Ft/fő/éj díjat fizetni, ha a csoport házválasztási jogáról önként lemond.

12.

Nem publikált turnusok

Amennyiben olyan időpontot választanak, mely nem szerepel a JEKA Brüsszel által kiadott hivatalos turnusok között és az időpont két árkategóriát érint, abban az esetben a JEKA Brüsszel a magasabb napi árat számolja fel.

 

Speciális szabályok – Svájc (Adelboden és Wallis), Horvátország, Románia ill. Szlovákia esetében

Ezeken a helyszíneken max. 4 hétig tudjuk az előfoglalást tartani, függetlenül attól, hogy kért-e konkrét házat a csoport.

Amikor a csoport a kért előleget befizette, JEKA Brüsszel újra visszaigazolja a kért házat. Amennyiben már nem tudja a kért házat visszaigazolni, abban az esetben felajánl egy másik szálláshelyet. A csoportnak 5 napja van, hogy eldöntse, elfogadja-e az új szálláshelyet. Amennyiben nem, úgy a teljes befizetett előleget visszafizetjük.

 

Az iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől. Ha erre nem az utas érdekkörében felmerült okból kerül sor, akkor az utas az eredetivel azonos értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt. Ha erre az irodának nincs lehetősége, akkor követelheti a teljes befizetett díj azonnali visszafizetését, és a díj után az utazási szerződés megkötésétől számított időre az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal azonos mértékű kamat megfizetését.

13.

Az iroda felel az utazási szerződés nem, vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem, vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza. Különösen, ha a szerződés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az utas magatartására vezethetők vissza, vagy a hibák olyan harmadik személy magatartására vezethetők vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban, vagy vis maior esete következett be. Az iroda az utóbbi két esetben - lehetőségéhez mérten – köteles segítséget nyújtani az utasnak.

Az iroda a szolgáltatások természeti környezetének rendkívüli okból történt megváltozásáért (pl. hó hiány, rossz időjárás) felelősséget nem vállal.

Amennyiben az utasok közül valaki panasszal kíván élni a JEKA Hungária Utazási Iroda által szervezett utazással kapcsolatban, haladéktalanul a JEKA helyi képviselőjéhez kell fordulnia, aki a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyv egy példányát a képviselő átadja az utasnak, és értesíti a JEKA központi irodáját a történtekről. Amennyiben a panasz nem nyerne orvoslást, kérjük, hívja a +36-30-989-0840-es vagy a +36-30-640-9274-es számú segélytelefonok egyikét, mely telefonszámok az Iroda nyitva tartásától függetlenül hívhatóak. Amennyiben a panasz a helyszínen orvoslásra kerül, ennek tényét a jegyzőkönyvre rá kell vezetni. Késedelmes panaszból eredő kárért a felelősség az utast terheli.

14.

Az utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori jogszabályokat, előírásokat (pl. útlevél-, vám-,devizajogszabályok, egészségügyi előírások, biztosítási kötelezettség stb.), valamint a fogadó ország törvényeit és tradícióit betartani, illetve tiszteletben tartani. Ezek elmulasztásából, illetve megszegéséből eredő költségek, károk az utast terhelik.

Az utazási okmányok (személyi igazolvány, útlevél, vízum) beszerzése az Utas feladata. Ha az Utas az utazáshoz szükséges hatósági engedélyek hiánya, illetve a hatóság kizáró határozata miatt nem tud elutazni, úgy a 6. pont szerinti költségeket köteles megfizetni.

15.

Útlemondási biztosítás kizárólag az előleg befizetésével egyidejűleg köthető meg.

Ha az utas nem rendelkezik útlemondási biztosítással, az ebből eredő károkért, költségekért az iroda felelősséget nem vállal.

16.

Minden információ, mely írásos tájékoztató anyagainkban és a mellékletekben publikálásra került, a JEKA HUNGÁRIA UTAZÁSI IRODA legjobb tudása szerint lett előkészítve, de az esetleges nyomdai hibákért és az anyag lezárását (2016. október12.) követő változásokért felelősséget nem vállal. A hibákról hibajegyzéket adunk ki, amely azonban a szerződés elidegeníthetetlen részét képezi. Amennyiben változtatásra kerülne sor, azt a JEKA Hungária Utazási Iroda a szerződő felekkel írásban közli, de a módosítások csak a kölcsönös egyetértés írásban történt közlése esetén lépnek hatályba.

 

JEKA Hungária Utazási Iroda

2025 Visegrád, Fő út 30.

Tel./fax: 26/397-252, 1/331-4077

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., www.jeka.hu

Műk.eng.sz.: U-000168/2002                                                   

 

 

 

Oldal üzemeltetője:
NRG-COM Kft.